| 
Fókuszban a
környezetvédelem: a víz
Környezetvédelmi témájú
országos fotópályázat és kiállítás a Bayer Hungaria szervezésében
A Bayer Hungária
először rendezi meg Magyarországon a Lengyelországban több
éve sikerrel futó ökológiai fotópályázatát, amelynek címe
idén: "Fókuszban a környezetvédelem: a víz". A pályázat
teljesen nyílt, a rendező egyaránt várja amatőr és profi fotósok,
fotóművészek munkáit.
Mint az a sajtótájékoztatón
elhangzott, a pályázat célja, hogy bemutassa: mennyire szép
és mennyire sérülékeny a bennünket körülvevő természeti világ.
A képek erősebbek a szavaknál, többet ki tudnak fejezni és
alkalmasabbak arra, hogy ráébresszenek bennünket a környezet
iránti felelőségünkre.
A "Fókuszban
a környezetvédelem" pályázat és kiállítás a Bayer "Társadalmi
Felelőség" programjának része. Ez a program kifejezi
a Bayer elkötelezettségét a környezet védelme és a fenntartható
fejlődés mellett. A Bayer az ENSZ Global Compact emberjogi,
munkavédelmi és környezetvédelmi kezdeményezésének egyik alapító
tagja, és szorosan együttmużködik az ENSZ környezetvédelmi
programjával, az UNEP-pel is.
A pályázat keretében
a résztvevők három kategóriában nevezhetnek, ezek: élő
természet, események, pusztuló természet. A pályázat
2004 júniusától 2004. augusztus 28-ig tart,
a zsűri, értékelő munkája után mindhárom kategóriában nagy
értékű első díjat ad át, valamint - a három kategóriadíjon
felül Đ odaítéli a Bayer nagydíját (Grand Prix) is.
A díjnyertes képeket
és a zsűri által kiválogatott húsz-huszonöt legjobb pályaművet
a Bayer Hungaria kiállításon mutatja be a közönségnek. A kiállítás,
más országokban már bevált módon, nem művészeti galériákban,
hanem nagy forgalmú, széles közönség által látogatott helyszíneken,
bevásárló-központokban kerül megrendezésre, 2004. október-november
folyamán.
A pályamunkákat a
Bp. 1462 Pf. 795-ös postafiók címre várják, Bayer fotópályázat
megjelöléssel!
További felvilágosítás:
Bayer Hungaria Kft.,
Hoffmann Zoltán (a fotópályázat referense)
Tel.: 487-41-76
E-mail: zoltan.hoffmann.zh@bayer-ag.de
|